2. Fejezet - Szabad?

 Nem töltöttünk sok időt a szórakozóhelyen, Henry mindenkivel jól elbeszélgetett, de ahogy mondta a beszélgetést mindig ő kezdeményezte. A One Direction tagokkal nem igazán beszélgettünk, viszont meghívtak minket az egyik koncertjükre.
 De mint kiderült megvannak hívva egy estélyre, ami a palotába lesz megrendezve. Én erről még nem is hallottam. Másnap reggel Clair keltett, mert már most tovább aludtam, mint kellett volna. Mikor épphogy kinyitottam a szemem, nagymamám lépett be.

- Diana, ma jön egy ruhatervező, van pár olyan ruhája, ami neked jól állna, megmutatja és amelyik tetszik az lesz rajtad - ült le egy székre. - Clair, miért nincs széthúzva a függöny?

- Én kértem - szóltam Clair előtt.

- Rendben.

Megvárta míg elkészülök, az arcából ítélve nem igazán örült az öltözékemnek. Mivel már kezdtem éhes lenni, így nagymamám leküldött minket Clairrel. Kértem, hogy mutassa meg a konyhát, így odavezetett.

- Mit parancsol? - mosolygott kedvesen egy szakállas nagydarab emberke, gondolom Ő itt a szakács.

- Diana vagyok - nyújtottam a kezem, amit meglepődve elfogadott, majd meghajolt.

- A nevem Fred - még csak nem is nézett a szemembe.

- Fred, kérlek ne hajolj meg előttem - mosolyogtam rá.

Miután tisztáztuk, hogy nem szeretem ezeket a külön járókat, inkább elkészített nekem, egy XXL szendvicset, ami már magába akkora volt mint a fejem, pedig nem kicsi. Mikor még megpakolta, sajttal, sonkával, paradicsommal, és még vagy fél kg hússal, szinte már a látványától is jól laktam. Miután magamba tömtem az óriás szendvicset, Emma is megjelent, majd a két szobalányommal, akikkel egyre jobb a kapcsolatom, felmentünk. A szobába már ott volt egy idegem nő, igen elegáns öltözetben, az ajtónál pedig két őr állt. 

- Fenség - hajolt meg ő is.  

- Jó napot - mosolyogtam rá. 

- Diana, ő Miss Thurman, ő egy igen nemes, divattervező, felajánlotta a ruháit, szeretné, ha azok közül választanál. 

- Megtisztelő lenne - szólt lágyan. 

Megmutatott pár ruhát, és amik a legjobban tetszettek, azokat fel is próbáltam. Az első ruha, elnyerte a tetszésemet, mivel nem volt túl csicsás, és még csak nem is rózsaszín volt, hanem kék. Igaz a földig ért, a szoknyáján semmi csillogás, viszont a felső részén az ujja csipkés. Nem túl egyszerű, de nem is túl giccses. A másodikat, csak azért tetszett, mert nem volt válla, és ahogy olvasgattam, nem igazán tetszik nekik ha a vállunk nincs eltakarva, azt hiszem ez is egy szabály. Az alja ennek is egyszerű volt, a felső része viszont csillogott. Mivel ez a két ruha volt, ami még is csak a legjobban tetszett, a másik kettőt már fel se próbáltam. A nap további részébe, cipőt kerestünk a ruhákhoz, közös ebéd volt, délután pedig pár vendég érkezett, de nagymamám nekik még nem akart bemutatni, így én a szobámba voltam és az ágyon ültem, néztem kifele az ablakon.
Miközben a szobámba voltam, eszembe jutott minden. A legmerészebb álmaimba se gondoltam, hogy hercegnő vagyok.  Belegondoltam, hogy holnap egy rendezvényen bemutatnak a nagyközönségnek, jelen kell lennem, és nem futamodhatok meg. Megtudom csinálni, csak akarni kell, és önbizalom, amiből nekem elég kevés van, de majd valahogy megcsinálom. Mindig erős leszek, sose fogom megmutatni a gyenge pontjaimat. Valaki kopogott, majd bátyám, William lépett be a szobába.
- Jól érzed magad itt? - ült le az ágy végére.
- Hiányzik a családom - húztam el a szám.
- Holnap látod őket - mosolygott. - Remélem jól fogod magad érezni az estélyen.
- Biztosan.
Még beszélgettünk pár dologról, Ő is nagyon kedves, kiment a szobámból, én pedig megint egyedül maradtam. A gépet bekapcsoltam és felmentem az oldalra, ahol a meghívottak listája szerepelt. Rengetegen voltak, hírességek, nemesek, és megláttam a szüleim nevét is. Fogtam egy táskát, majd belepakoltam pár cuccom, felkaptam a telefonom és lerohantam. Az ajtóba egy őr állt, aki meg se szólalt, mikor elmentem mellette. A kaput kinyitották előttem, én pedig gyorsan kiviharoztam a palota területéről, egy taxiba pattantam, és bediktáltam a címet. A fuvarom kifizettem, mikor megállt az ismerős ház előtt. Bekopogtam, és anyukám nyitott ajtót, akit rögtön meg is öleltem. Elkezdett sírni és csak ölelt. Pár perc múlva apa is megjelent, és ő is társult ölelkezésünkhöz.
- Mit keresel itt? - kérdezték meglepetten.
- Hiányoztok - lábadt könnybe a szemem.
- Te is nekünk - szorított anya magához.
Nagyon sokat beszélgettünk, ennyire még sose kommunikáltunk nyíltan. Rengeteg dolgot elmondtak nekem, ahogy én is nekik. Este autóba ültünk, és visszavittek a palotához. Hosszasan búcsúztunk, majd mikor kiszálltam, rengeteg fotós kezdett el a vakujával megvakítani, két őr rögtön mellettem termett, a kapuk kinyíltak, és már bent is voltam.A lépcső aljánál fiatalabbik bátyám állt, majd intett a fejével, hogy kövessem. A szobám ajtaját kinyitotta előttem, majd miután mind a ketten bent voltunk már neki is kezdett.
- Aggódtam miattad! Azt hittem, hogy megfutamodtál.
- Nem fogok megfutamodni!
- Diana, te vagy az egyetlen húgom, és már most a szívembe loptad magad!
- Sajnálom!
- Mivel falaztam neked, senki más nem tud arról, hogy elmentél - beszélt már lágyabban.
Nem szidott le, nagyon jól esett, hogy már ilyen jóba vagyunk, örültem annak, hogy van két bátyám, és az egyikkel különösen jó a viszonyom. Éjfélig csak beszélgettünk. Állandó témánk nem volt, de mindig akadt olyan, ami mind a kettőnket érdekelt.

Reggel elég álmosan ébredtem, pontosan 7 óra volt. Akárhogy feküdtem, sehogy sem volt kényelmes, inkább a telefonom a kezembe vettem, a Twitter oldalamra felnéztem, a követések száma az egekbe szökött. Miért? Még pár percet tölthettem el a telefonom nyomkodásával, majd Clair és Emma lépett be a szobámba. Miután gyorsan lezuhanyoztam, majd ruhát kerestem, már mentem is le reggelizni, hiszen már kongott a szemem az éhségtől. Fred megint csak a konyhába sürgött-forgott, különböző finomságokat készített, kis kuktáival együtt. Most omlettet és kávét kaptam reggelire, megszerettem volna csinálni magamnak, de akkor betoppant szerető nagymamám, aki ragaszkodott, ahhoz, hogy reggelim ne a konyhába fogyasszam, ahol eddig is. Elmondta a mai tervet, amit délután négyig meg kell csinálnom.
8 órakor: Pár köszönő levelet kellett aláírnom, mivel rengeteg ruhákat és tárgyakat kaptam.
10 órakor: A ruhámon alakítottak.
12 órakor: Ebédeltünk. Remek volt, mindenki csendben ült, még csak meg sem szólaltunk.
Mivel az utolsó programot lemondta, mivel elég lesz egy napra egyenlőre ennyi, így azt csinálhattam, amit akartam. A szobámba a ruhámat, még mindig varrták, így bátyám keresésére indultam. Mindenkivel találkoztam, csak épp vele nem.

Az ünnepség kezdete hamar elérkezett. Henry bátyám mellett álltam, engem ő kísért. Rengeteg fotó készült rólunk. Feszengve álltam újdonsült családom mellett, nem szoktam hozzá, hogy ennyi ember figyel.
- Nyugodj meg, mert még a vak is látja rajtad, hogy izgulsz! - nevetett Henry.
- Nem vagy vicces!
Nagymamánk köszöntőt mondott, majd pár ember már táncolt is. Jó volt nézni a boldog párokat, ahogy szerelmesen táncolnak, néha adnak egymásnak egy-egy puszit. A rózsaszín ruhám, meg-meg libbent rajtam, mikor nevettem bátyám hülyeségén, aki velem foglalkozott. 
- Henry, a húgod, még mindig elképesztő! - lépett mellénk a(z) One Direction, mivel Henry a múltkor már többször is engedélyezte nekik, a beszélgetés kezdeményezését, így már bátorkodtak odajönni hozzánk. Persze, ezt a bókot, a nőfaló, Harry Stylestől kaptam, akinek mosolya, most is gödröcskéket, mutatott az arcán.

- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Harry, tudom, hogy gyönyörű a húgom - karolt át bátyám, majd nyomott a hajamba egy puszit.
- Diana - hallottam meg szüleim hangját.
- Majd jövök - kacsintottam bátyámra, aki csak jót kuncogott rajtam.
A szüleimmel rengeteg időt töltöttem, szinte a felét, az ünnepségnek, viszont nekik korán elkellet menniük, mivel holnap nekik még dolgozniuk kell. Visszamentem bátyámhoz, aki még mindig a bandával cseverészett.
- Rettegj, mert Nagyi talált neked megfelelő partit - figyelmeztet Drága Bátyám.
- Remek.
- Táncolnál velem? - nyújtotta felém a kezét Harry, nem válaszoltam, kezem a tenyerébe helyeztem, majd a táncparkettre mentünk. Kezét a derekamra helyeztem, én pedig a vállára. A kezünket magunk mellett tartottuk. Közel húzott magához, egészen közel, a testünk szinte összeért, és úgy táncoltunk.
- Hogyhogy eddig sose láttalak itt?
- Mert eddig én se tudtam, hogy mi vagyok.
- Ezt, hogy érted? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudtam, hogy hercegnő vagyok.
- És eddig úgy éltél, mint a normális lányok?
- Igen - bólintottam.
- Hány éves is vagy?
- 18 leszek, holnap.
- Akkor ünnepelni kell, ez egy olyan szám, amit sose felejt el az ember.
- Nem fogom ünnepelni.
- Ha gondolod, te és a bátyád átjöhetnél hozzám holnap, úgy is a srácok is átjönnek, meg a barátnőik.
- Nem szeretnék zavarni, Henry pedig nem biztos, hogy eljönne.
- Ha Henry nem is, de te gyere el! Örülnék neki.
- Majd meglátom.
- Majd átküldöm a címem - kacsintott.
A szám véget ért, eddig fel se tűnt, hogy a kedvenc számomra táncoltunk, ami nem más mint James Arthurnak az Impossible c. száma.
A rendezvénynek, éjjel 11kor lett vége, mindenki nagyon jól érezte magát.Még mielőtt a szobámba mentem volna, kimentem a kertbe, a hintához, de egy ismerős hang hallatott magának hangot, amire ijedten kaptam hátra a fejem. Egy nem várt alak állt mögöttem, azt hittem, hogy már rég hazament. De nem. Itt van. Előttem.

Sziasztok! 
Nos ez egy roppant rövid rész lett, nagyon sajnálom, szinte minden percemet a strandon töltöttem, és alig volt időm írni valamicskét. Így is elég lapos lett ez a rész, de azért remélem kapok hozzá, pár kommentet. Nagy meglepetésemre már 7 rendszeres olvasóm van, rettenetesen örül neki! Köszönöm szépen! Mivel jelezték, többen is, hogy belekavarodtak a két Harry miatt, ezért Diana bátyja, Henry lesz!  Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz, oda minden infó kikerül! 

Puszi: 

XoXo Átlagos Lány...