Előttem állt, még mindig az öltönyébe, amit viselt az ünnepélyen is. A mosoly az arcán megint csak megjelent, a szeme pedig a szokottnál is jobban csillogott, pedig csak a Hold világított. Az arcomon a meglepettség elég nyilvánvaló volt, hisz nem számítottam, hogy megfog jelenni, jóval az ünnepség végeztével.
- Mit keresel itt? - húztam fel a szemöldökömet. Perszer örültem annak, hogy itt van, de meglepett.
- Csak szerettem volna, ha tudod, hogy nagyon tisztellek - mosolygott, Harry.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Egészen eddig hazugságban éltél. Nem omlottál össze.
- Látod a mosolyt az arcomon? - mutatok igencsak szomorkás arcomra.
- Nem, de az ünnepélyen végig mosolyogtál.
- Mikor nem ezen jár az eszem persze, hogy boldog vagyok. A szüleim eddig csak tanítottak, különóráról, különórára vittek. Az anyukámmal, alig volt valami közös témánk, az apukámmal pedig nem is beszéltünk. Nem volt tökéletes életem, de jobb volt, mint ez a sürgés-forgás.
- Nem látszik rajtad a szomorúság.
- Nem fogom kimutatni az érzéseimet, csak felhasználnák ellenem.
- És ha lenne egy olyan személy, aki nem?
- Ahhoz meg kéne találnom azt a személyt.
- És ha már megtaláltad, csak még nem tudsz róla?
- Majd idővel úgyis megtudom, mindent a maga idejébe.
- Nem gondolod, hogy túl sok mindent elviselsz?
- Ezt miért mondod?
- Egy olyan családba élsz most, amiről eddig még csak nem is tudtál, a szüleid titkolóztak előtted. Nem gondolod, hogy jogod lett volna tudni róla?
- Megakartak óvni.
- Lehet, hogy neked ezt mondják, de nem hiszem, hogy ez az igazság.
- Nem is ismered őket.
- Őket nem, de tudom, hogy mivel jár az, ha felismernek az utcán.
Pár percig csak néztem, majd elhaladtam mellette, fel a szobámba. A ruhámat felakasztottam egy vállfára, majd beálltam a zuhany alá. Igaza van Harrynek, hisz eddig egy nagy hazugság volt az életem. Most pedig szó nélkül tűröm, hogy egy másik családba vonszoltak. Nem is ismerem őket, talán egy kicsit Henryt, de őt se igazán. Az apámmal, se beszéltem sokat. Ez azért még is csak furcsa. Ha már egyszer felbukkanna egy rokonom, akkor azzal csak megszeretnék ismerkedni. Legalább is számomra, ez lenne a normális. Lehet, hogy nincs is közöm hozzájuk, és csak kitalálták az egészet, hogy legyen még valaki, akit a színre lehet hozni, megkeseríteni az életét. Nem szó szerint megkeseríteni, de így megint csak ők vannak az újságok címlapján, velem együtt. Persze, mivel ők a királyi család mindig a színen vannak, de mindig az első helyen.
Eléggé felidegesítettem magam, így inkább aludni akartam, ami természetesen nem sikerült. Miért is? Mert a családom eddig hazudott nekem, semmi bizonyítékuk nincs arra, hogy tényleg ide tartozom. Én hülye pedig még be is vettem. Hogy lehettem ilyen felelőtlen, hogy csak úgy beadtam a derekam? Rögtön idejöttem, jó pofiztam, mindenkivel, pedig lehet, hogy nincs is hozzájuk közöm, sőt biztos. Hisz semmi királyi vér nincs benne, csak egy egyszerű lány vagyok, akit előkotortak a szőnyeg alól, akit lehet, hogy még régen besöpörtek oda. Remek. Tényleg.
Éjjel három óra körül, hunytam csak le a szemeim, akkor már teljesen kimerültem, már erőm nem volt gondolkozni, vagy bosszankodni. Tegnap túl sokat idegesítettem magam, ma már nem fogom, nyugodtan megbeszélem velük, persze, ha lehet. Nem fáradtam a sminkeléssel, csak a hajam fésültem ki, fogat mostam és az arcom leöblítettem egy kis hideg vízzel. Egy rövidnadrágot, és egy fehér mintás felsőt vettem fel, majd belebújtam a tornacipőmbe és lementem. Nagymamám éppen reggelizett, ahogy már a többiek is, kivéve engem, de nem is vagyok éhes. Egy "Jó reggelt" elmotyogtam, majd kimentem a kertbe. Visszamentem a hintához, ahol tegnap is üldögéltem, ahol Harryvel beszéltem. Neki köszönhetem, hogy felnyitotta a szemem. Ha nem beszél velem, talán még évekkel később se jövök rá, ezekre. Érdeklődni fogok, és ha kell bármit megteszek, csak tudjam az igazat. Nem szeretnék életem végéig hazugságban élni, az senkinek nem jó, maximum a nagymamámnak, neki biztosan tökéletes lenne, hisz így is bajba tudja sodorni, az állítólagos anyukámat. Ahogy hallottam, mindig is utálták egymást. A telefonom a zsebembe megrezzent, jelezve, hogy üzenetet kaptam. Elővettem, majd megpillantottam.
"Szia Diana, ha van kedved találkozhatnánk. Gondolom jó lenne valakivel beszélni. Xx Harry..."
A következő üzenetbe érkezett a címe, és az időpont. Elmegyek. Lehet megint mond valamit, ami hasznos, és esetleg még jóba is lehetünk, hisz nincs valami rengeteg barátom.
- Minek örülsz ennyire? - lép be a szobámba, Henry.
- Találkozok Harryvel - mosolygok tovább. Tényleg örülök neki.
- Nem tartom jó ötletnek - rázza a fejét. - Nem hozzád való, ő nem olyan, mint mi és csak játszik a lányokkal.
- Nem járni szeretnék vele, csak beszélgetünk.
- Ezt te gondolod, de gondolom nem részletezett le semmit.
- Igazad van, én így gondolom, és ha én nem engedek meg valamit, akkor abból nem lesz több.
- Diana, a húgom vagy és aggódom érted. Minden férfi tud erőszakos lenni, csak van olyan, aki nem mutatja ki.
*2 hét múlva*
A dolgok a feje tetejére álltak, én kiakadtam, és minden egyes percem Harryvel töltöm, így több pletyka is terjed, miszerint egy párt alkotunk. A királyi család kiakadt, és elakarnak tiltani tőle, csak, hogy nem hagyom magam, sőt minél jobban tiltani akarják, annál jobban szeretném látni. Betöltöttem a 18-at így már saját szabad akaratom van, amihez nekik semmi közük, de még ha lenne is, nem biztos, hogy az igazi családom. Büszkén kimerem jelenteni, hogy a sok akadály ellenére is, most vagyok a legboldogabb. Nagyon sokat gondolkozok, de a gondolataimat van, akivel megtudom osztani, ezt pedig Harry személyébe találtam meg. Nem vagyok szerelmes, de azt hiszem, nagyon közel állok hozzá, ennek pedig nem igazán örülök, mivel remek barátra találtam szert a személyében. Mindent megtudunk beszélni egymással, ez viszont csak pozitívum, mivel elég bonyolult életben élünk, mind a ketten. Ő, énekes, méghozzá olyan, akit fel is ismernek az utcán, Én pedig hercegnő, ez se kis rang. Elég bosszantó, hogy nem tudunk beülni egy kávézóba, vagy elmenni vacsorázni, vagy csak simán sétálgatni, úgyhogy fel ne ismernének minket. De ezekre mindig van megoldás, ha vacsorázni szeretnénk, rendelünk pizzát, amit ketten elfogyasztunk filmnézés közben. Mint ahogy említettem elég sok időt töltök nála, így már külön szobám is van, de azt szinte sose veszem igénybe, mivel vele alszom, és külön fiókom is van már nála, ahogy neki is nálam.
Most is Harryhez tartok, aki meghívott, mert beszeretne mutatni a családjának, akik meghívtak engem is magukhoz. Ahogy megnyomtam a csengőt az ajtó már nyílik is, és Niallel találom szembe magam, aki gyorsan behúz, majd egy nagy ölelésben részesít amihez végül mind a három srác csatlakozik. Harrytől kapok egy puszit a homlokomra, majd beinvitál a nappaliba.
- Di, nem félsz? - kérdezi, a Göndör.
- Kéne? - húzom fel a szemöldökömet érdeklődve.
- Nem, csak a lányok szoktak, ha a barátja bemutatja a szüleinek.
- Nem vagyunk együtt - rántok vállat, mintha nem is érdekelne.
- És nem is tetszik a mi kis Hazzánk? - lelkesedik Louis.
- A legjobb barátom.
- Én nem hiszek a fiú-lány barátságba! - üvölti Niall.
- De mi igen! - lépett be megint Harry.
- Akadjunk le a témáról!
Még pár percig csámcsogtak rajtunk, ők se igazán hiszik el, hogy csak barátok vagyunk.
Miután Harry végre összeszedte a szükséges holmiját, persze az én segítségemmel, indultunk. Én egy kis bőröndnyi holmit hoztam, de ez nem sok! Hoztam minden napra ruhát, és persze a kozmetikai holmijaimat is beledobáltam. Mivel az idő napos, és az időjárás jelentés szerint az is marad, meleg ruhát nem pakoltam. Az úton végig nevetgéltünk, élveztük egymás társaságát. Mikor már a közelben jártunk Harry elkezdett felkészíteni a nővérére.
- Gemma, kedves, de lehet, hogy lesznek perverz beszólásai, jó volt a tanár - nevette el magát.
- Azt hiszem már megszoktam.
- Di, ne számíts semmi extrára, normális családom van. Nem valami puccos lakásba élnek, és nem egy palotába, de attól, még ez az otthonom, és imádom - meséli lelkesen.
- Hiányzik a normális lakás, ahol nem tévedek el - mosolygok, mire csak ad a homlokomra egy puszit. Megáll egy nagyon aranyos, tétlás falú ház előtt, aminek a teraszán egy idős hölgy ül, a hintaszékbe, ott pedig kötöget. Mivel Harry kipattan a kocsiból, az arcán pedig nagy mosoly van, tudom, hogy megérkeztünk, és örül az idős néninek is. Nyújtja a kezét, amit rögtön el is fogadok, így kézen fogva megyünk, oda a nénihez.
- Szia, Nagyi - ad az arcára egy puszit.
- Harry! Édes kicsi unokám! - húzza magához.
- Nagyi, bemutatom neked, a legjobb barátomat - húz maga mellé. A hölgy felnéz rám, majd elmosolyodik.
- Jó napot! - mosolygok rá kedvesen. - Diana vagyok. - nyújtom jobbom.
- Szia, ha Harry elmondása igaz, nem szereted mikor hajolgatnak előtted.
- Nem igazán - húzom el a szám.
- Akkor, ha nem sértelek meg, akkor nem teszem, mivel félő, akkor nem tudnék kiegyenesedni - nevet. - Eleanor vagyok, nyugodtan tegezhetsz, most múltam 18. Tudom, jól tartom magam.
Miután elengedett minket, pont nyitotta volna Harry az ajtót mikor az feltépődött, és egy középkorú hölgy jelent meg, mellette pedig egy férfi, majd egy fiatal lány. Megismertem Annet, majd Robint és végül Gemmát. Mind a hárman nagyon kedvesek voltak, rögtön megengedték, hogy tegezzem őket, ők pedig meghajoltak előttem, ami elég kellemetlen volt. Segítségkérőn néztem Harryre, aki rögtön vette az adást, így szólt.
- Nem szeretné, ha hajolgatnátok előtte!
- Rendben - bólintottak.
- Kis csillagom ülj ide mellém, beszélni szeretnék veled - szólt Harry nagymamája, nekem. Egy kisebb gombóc jelent meg a torkomba, de ezt igazából a Földhöz tudnám hasonlítani.
- Ne segítsek? - néztem Harryre, aki beakarta vinni a csomagjainkat.
- Beszélgess csak! - adott a homlokomra egy puszit, majd végig simított a hátamon, és már ott is hagyott. Leültem Eleanor mellé, egy másik hintaszékbe.
- Tudod, Harry nagyon rég hozott, ide lányt. Az én legkisebb és az egyetlen fiú unokám, jobban féltem, mint a lányomat, annak idején. Anne talpra esett volt kicsinek is, de Harry nem olyan. Nagyon szerény, és kevés emberben bízik meg. A szerelmet, pedig megutálta, miután egy lánynak feldíszített egy hidat, és a lány nem ment el. De megint látom a szemébe a csillogást mikor rád néz, nem szeretném, ha sérülne, úgy vélem, hogy beszélj vele erről.
- Pontosan?
- Arról, hogy te is szereted.
- Sajnálom, de nem így érzek.
- Miután ennyi idős vagyok, van szemem az ilyesmihez, látom, ha valaki igazán szerelmes - fogja meg a kezem.
- Eleanor, Harry nem szerelmes belém, ahogy én se belé. Legjobb barátok vagyunk, és ezen semmi nem is változik, Harrynek van alakulóban egy kapcsolata.
- Ha lenne, akkor nem te lennél itt, Kedvesem - kacsint.
- Megmutatom a szobád, Diana - szólt Anne.
- Majd még visszajövök - mosolyogtam Eleanorra. Követtem Annet, a szobáig.
- Sajnálom, de mivel itt van az anyám, Harryvel kell aludnod - nyitotta ki a szobaajtót. Egy kék falú szobába találtam magam, ahol rengeteg Rolling Stones és egyéb bandáknak a poszterei voltak felragasztva a falra. Az ágy mellett a bőröndjeink helyezkedtek el, Harry pedig az íróasztalnál ült és a gépet nyomkodta. Anne csak mosolyogva távozott, én pedig Harry mögé lopóztam, majd a vállára tettem a kezem, mire megugrott. Felemelte a fejét, a bosszú csillogott a szemeibe. Felpattant a székről, majd karba kapott és az ágyra dobott, fölém helyezkedett és csikizni kezdett, mire hangos nevetésbe kezdtem, közbe pedig próbáltam védekezni, ami nem sok sikerre tett szert. Az oldalam már fájt, ahogy a hasizmom is, mikor hirtelen én is belecsíptem az oldalába, így rám tehénkedett. Megtámasztotta magát két kezén a fejem mellett, mélyen a szemembe nézett ajkai pedig igencsak közeledtek az enyémek felé. Nem ellenkeztem, a csók megtörtént, és szörnyű hiba, de abba a pillanatba ez egy kicsit sem izgatott. A csókja kellemes volt, nem gyors, mintha annyi időnk lenne, mint a tenger, viszont igazán szerelmes. Nem éreztem hibának, annál inkább jó tettnek. Semmi megbánás nem volt bennem. Egészen addig míg el nem váltunk. Harry szeme csillogott, az enyém úgyszintén. A szánk mosolyra kúszott, adott még egy puszit, majd lemászott rólam. Tönkre fog menni a barátságunk...
Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy ennyit késtem. Kitalálhatnák valami hülye indokot, pedig csak az ez egy van, hogy mikor haza értem a suliból már fáradt voltam. Gondoltam nektek is megkezdődött, jön a tanulás, a korán kelés. De legyünk pozitívak, lassan ez az év is elfog telni, és akkor megint jöhet a nyár, viszont addig még rengeteg nap hátra van! Szóval csak előre! Nem tudom, hogy mennyire tetszett ez a rész, remélem olvasható volt, próbálkozom. Nagyon szépen köszönöm a 13(!!!) rendszeres olvasót, és a hozzászólásokat is! Remélem megőrzitek a jó szokásotokat, és továbbra is írni fogtok megjegyzést, a bejegyzéseimhez. A részeket sajnos nem tudom pontos időpontra tenni, mivel nem mindig van ihletem se, nemhogy kedvem vagy épp erőm. Majd mindig jelzem az nap.
Puszi.:
Átlagos Lány XoXo
