4. Fejezet - Kerülsz...

A csókunk óta eltelt 2 nap, de még mindig Holmes Chapelben vagyunk. Harry nagymamája, Eleanor, élvezi a fiatalos társaságot. Anne pedig, csak úgy ragyog a boldogságtól, hisz végre a fia is itthon van, az már más kérdés, hogy engem kedvel-e! Szerint van valami problémája, amit számomra Eleanor fejtett meg. Félti a fiát. Nem értem, hogy mitől, hisz csak barátok vagyunk, egyszer csókolóztunk, de egyikőnknek sincs mersze megkezdeni a beszélgetést, erről a témáról. Harry inkább kerüli a társaságom. Ha egy nap beszélünk, 3-4 mondatot, csodának vélhető. Nem tudom, mivel értem el. Az egy dolog, hogy ő se és én se beszélünk a csókunkról, de szerintem, másról beszélhetnénk. Kezdem nagyon unni, ő hozott, ide, de többet beszélek a családjával, mint vele. A telefonom rezegni kezdett, értesítésem érkezett. A Ttwitter fiókomat egyre többet követik, és már nem csak azért, mert kiderült, hogy hercegnő vagyok, hanem, mert összehoztak Harryvel. Mikor épp leraktam volna, megcsörrent, ekkor már hívásom volt.
- Igen? - szóltam bele.
- Jó napot, Diana-t keresem.
- Én vagyok az.
- Dr. Cartel vagyok, megérkezett az eredmény.
- Hallgatom.
- A DNS vizsgálat eredménye szerint, 99,9% megegyezik a királyi család vérével.
- Köszönöm szépen, remélem bízhatok magába.
- Természetesen, fenség.
Megnyugtatott, hogy most már nem lesz hazugság az életem. Harry lépett be a szobába, derültségemet látva rákérdezett boldogságom okára is.
- Felhívott az orvos, tényleg közöm van a királyi családhoz.
- Örülök - már épp kiment volna a szobából, mikor utána szóltam.
- Harry, tudunk beszélni?
- Mond - ült le az ágyra, velem szembe.
- Miért kerülsz?
- Nem kerüllek Di, csak...
- Harry, pontosan azt csinálod, mindig! Ha közeledem feléd, te elmész, ha meglátsz, akkor már oda se jössz! Csodálom, hogy most bejöttél a szobába.
- Nem tudtam, hogy itt vagy... - mondta halkan.
- Épp ez az, most is csak azért jöttél be, mert nem tudtad, hogy itt vagyok. Ha nem akarsz velem beszélni, akkor mond meg, és inkább hazamegyek! Elegem van abból, hogy itt vagyok, és többet beszélek a nagyanyáddal, mint veled! Bírom Eleanort, de veled jöttem!
- Sajnálom, ígérem figyelek rád, csak ne menj el - fogta meg a kezem, majd hüvelykujjával kezdte simogatni.
- Jó.
- Di, sajnálom, hogy kerültelek, csak nem tudom, hogy te hogy érzel a csókkal kapcsolatba.
- Nem kell sajnálnod Harry, tudom, hogy van az a másik lány, tőlem nem fogja senki megtudni - mosolyogtam, pedig belül, sírtam, mint egy óvodás. Hogy mondhatok ilyet? Igenis sokat számított az a csók, de csak nekem.
- Rendben.
Ezzel a szóval hagyta el a szobát. A délelőttömet a konyhába töltöttem, és segítettem Annenek és Eleanornak a főzésbe. Gemma és Robin a kertben voltak, és valamit nagyon bütyköltek, míg Harry a városba járkált. Nélkülem.

Mikor már az asztal is fel volt terít, igazából csak Harryre vártunk. Mikor a göndör, betoppant csak épp, részegen. Rögtön ugrottam, és támaszt nyújtottam neki.
- Kicsim - Anne is segített. Felvittük a lépcsőn, be a szobájába, az ágyra ültettük, de rögtön eldőlt.
- Hánynom kell - mondta és már a kezét a szája elé is kapta, Anne rohant a vödörért, ami a fürdőbe helyezkedett el, majd Harry elé helyezte, én fogtam a Göndörke haját, míg kiadta magából az alkoholt.
- Anne, itt maradok vele, egyetek nyugodtan - mosolyogta a kedves asszonyra, aki csak szomorúan figyelte fiát.
- Jobban örülnék, ha inkább te ennél, nem igazán figyelsz az étkezéseidre.
- Menj csak! - fogtam egy hajgumit és felkötöttem Harold haját, majd a hátát simogattam. - Miért csináltad? - kérdeztem, mikor már Anne kilépett az ajtón.
- Titok - mosolygott, majd rögtön elkomorult, és megint hányni kezdett.
- Végeztél? - kérdeztem 5 perc múlva, mivel már jobb színbe volt, és nem öklendezett.
- Igen.
- Akkor leveszem a felsőd és a nadrágod, aztán aludj - álltam fel, majd lehúztam róla a pólóját, majd a nadrágját, de abba elkélt a segítség. Miután befeküdt az ágyba, és elhelyezkedett, a telefonomat vettem a kezembe, és nyomkodni kezdtem a közösségi oldalakat, mikor megint megszólalt.
- Nem tudok aludni, nélküled.
- Harry, csukd be a szemed és képzelj oda.
- De átakarlak ölelni.
- Ölelgesd a hülye párnád!
- De az nem olyan illatú mint te.
- Ha odafekszek befogod?
- Igen.
Sóhajtottam, majd felálltam és odafeküdtem mellé. Ahogy vízszintesbe kerültem, már húzott is magához, és átkarolt. A fejét a nyakamhoz, rakta, édesen szuszogni kezdett. Persze a kissé sötét szobába csend uralkodott, így engem is magával ragadtak az álom manók.

Halk beszédre ébredtem, a két kommunikáló nem más volt, mint a Bongyolka, és Eleanor.
- Kicsim, tudom, hogy szereted!
- Nagyi, ez nem ilyen egyszerű. Még csak a közelébe se lehetnék, ha hallgatna a nagyanyjára!
- De ő nem hallgat rá! Harry, mindennek oka van, ezt te is nagyon jól tudod!
- Majd még beszélek vele, de menj egyetek csak, majd mi is megyünk, ha felkelt.
- Rendben! - az ajtó csukódott, Harry pillantását pedig magamon éreztem. A mellkasán feküdtem, hallottam egyenletes, még is gyors szívverését. A hátam simogatta, miközben hajamba csókolt.
Nem tudom mennyit aludhattam még. Cirógatásra keltem, majd halk suttogásra.
- Di, ideje felkelni.
- Sokat aludtam? - nyitottam ki a szemem, Harry mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Nem, csak 1-2 órát.
- Jól vagy? Nem fáj a fejed?
- Szerintem sokkal jobban érzem magam, mint megérdemlem.
- Hát azt látom! - utaltam, fájdalommentes arcára, ami igencsak örült valaminek.

A nap további részét, a nappaliba töltöttük, Anne oktatta Harryt, a mai tettéről, Gemma pedig csak szórakozottan, piszkálta öccsét, engem pedig Eleanor, és Robin szórakoztatott, Harry gyerekkori képeivel, amiket igencsak jókat kuncogtam. Szinte mindegyik képhez, volt valami hosszú monológ, amin már nem csak kuncogtam, hanem hangosan nevettem.

Ehhez a huncut képhez, kaptam a leghosszabb történetet. Egy igen fontos futball meccs előtt készült, Harry annyira várta, hogy éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, a focimeccs előtt, pedig elaludt. Épp annyi energiát gyűjtött, a mérkőzéshez, hogy utána, síri csend volt a házba, mert a Kicsi Harry benyomta a szunyát.
Egész nap Harry morcos arcát figyeltük, mivel megsértődött, mert kinevettem. Így a nap további részébe a kedvébe jártam. Este még a hátát is megmasszíroztam, persze annak már nem tudott ellenállni, és megbocsájtott. Este Gemma ötletéből kifolyólag, elmentünk egy bárba, ami 3 utcányira volt. Végig Gemmával készültem, aki a legkihívóbb ruhába bújtatott, még csak ellenkezni se mertem, és valljuk be, hogy nem is akartam. A combom közepéig ért, így keveset hagyott a képzelet erejére. A szintén sötétkék színű magassarkú, pedig csak dobott rajta. Világos hajam, loknikba hullott a vállamra, a sminkem pedig igencsak egyszerű lett, hisz a púderen és a szempillaspirálon kívül, semmi nem borította az arcom. A kis táskámba beledobáltam pár fontos dolgot, mint például a pénztárcám, telefonom, és egyéb egészségügyi dolgok, amikre vészhelyzet esetén szükségem lehet. Gemma ruhája se a legvisszafogottabb ruha volt, de gyönyörűen állt rajta. Szintén egy igencsak magasabb sarkúval, ami a ruhának a színével volt azonos. Harry igencsak egyszerűen cselekedett ruháját illetően, hisz azt 5 perc alatt kiválasztotta, de a hajával annál tovább tartott. 30 percig vártunk rá, mikor kilépett a fürdőszoba ajtaján, ugyanolyan hajjal jött ki, mint mikor bement. Gemma konkrétan kiakadt, és beletúrt öccse hajába, mire visszavonult, és elkezdte megint csak rendezgetni, a göndör fürtjeit. Persze most rövidebbre fogta a tollászkodást, szerencsénkre. Az ajtóba Gemma és Harry pár régebbi barátjával futottunk össze, nem is tudtam, hogy jönnek még. Harry közel hajolt.
- Kérlek játszd el, hogy a barátnőm vagy. Ha nem teszed, ma verekedhetek, miattad.
Csak bólintottam, és ujjainkat összekulcsoltuk. Gemmának is szólt, csakhogy nehogy valami boruljon. A bárba, a cigiszag, és a különböző parfümök illatai keveredtek, egy asztalhoz mentünk, ahol mindenki elfért. Megkaptuk az első kör italunkat, amit egy nagy koccintás után húztuk le. Az este igencsak jól alakult, minden boldog volt. Én is. Kifejezetten örültem annak, hogy ennyire jól befogadtak, engem, mint az újoncot. Harry és Gemma barátai is érdeklődtek, és volt olyan, akivel telefonszámot is cseréltem. Mindenki nagyon szimpatikus volt. Éjjel, mikor már szinte egyikőnk se állt teljes biztonságba a lábán, hazaindultunk. Gemma még könnyen felment a lépcsőn, de Harry, aki annyit ivott, mint Gemma és én, együtt.


Sziasztok! 
Nos tudom, nagyon rég írtam, amit nagyon röstellek. Mivel elkezdődött a suli nektek is és nekem is elég sok tanulni valónk van. Ennek következményébe, biztosan nem tudom meghatározni, hogy mikor tudom hozni a részt és mikor nem, minden erőmmel azon leszek, hogy egy héten legalább egy, de lehet, hogy két rész felkerüljön. Remélem ezt majd sikerül kivitelezni. Mindenesetre szükségem van a támogatásotokra. Gondolok itt a kommentekre, vagy feliratkozásokra. Az eddigi feliratkozóknak köszönöm szépen! 
Szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok véleményt, ha nem tetszik, azt is! 

Puszi: 

Átlagos lány... 

3. Fejezet - Tönkre fog menni...

Előttem állt, még mindig az öltönyébe, amit viselt az ünnepélyen is. A mosoly az arcán megint csak megjelent, a szeme pedig a szokottnál is jobban csillogott, pedig csak a Hold világított. Az arcomon a meglepettség elég nyilvánvaló volt, hisz nem számítottam, hogy megfog jelenni, jóval az ünnepség végeztével.

- Mit keresel itt? - húztam fel a szemöldökömet. Perszer örültem annak, hogy itt van, de meglepett.

- Csak szerettem volna, ha tudod, hogy nagyon tisztellek - mosolygott, Harry.

- Miért? - értetlenkedtem.

- Egészen eddig hazugságban éltél. Nem omlottál össze.

- Látod a mosolyt az arcomon? - mutatok igencsak szomorkás arcomra.

- Nem, de az ünnepélyen végig mosolyogtál.

- Mikor nem ezen jár az eszem persze, hogy boldog vagyok. A szüleim eddig csak tanítottak, különóráról, különórára vittek. Az anyukámmal, alig volt valami közös témánk, az apukámmal pedig nem is beszéltünk. Nem volt tökéletes életem, de jobb volt, mint ez a sürgés-forgás.

- Nem látszik rajtad a szomorúság.

- Nem fogom kimutatni az érzéseimet, csak felhasználnák ellenem.

- És ha lenne egy olyan személy, aki nem?

- Ahhoz meg kéne találnom azt a személyt.

- És ha már megtaláltad, csak még nem tudsz róla?

- Majd idővel úgyis megtudom, mindent a maga idejébe.

- Nem gondolod, hogy túl sok mindent elviselsz?

- Ezt miért mondod?

- Egy olyan családba élsz most, amiről eddig még csak nem is tudtál, a szüleid titkolóztak előtted. Nem gondolod, hogy jogod lett volna tudni róla?

- Megakartak óvni.

- Lehet, hogy neked ezt mondják, de nem hiszem, hogy ez az igazság.

- Nem is ismered őket.

- Őket nem, de tudom, hogy mivel jár az, ha felismernek az utcán.

Pár percig csak néztem, majd elhaladtam mellette, fel a szobámba. A ruhámat felakasztottam egy vállfára, majd beálltam a zuhany alá. Igaza van Harrynek, hisz eddig egy nagy hazugság volt az életem. Most pedig szó nélkül tűröm, hogy egy másik családba vonszoltak. Nem is ismerem őket, talán egy kicsit Henryt, de őt se igazán. Az apámmal, se beszéltem sokat. Ez azért még is csak furcsa. Ha már egyszer felbukkanna egy rokonom, akkor azzal csak megszeretnék ismerkedni. Legalább is számomra, ez lenne a normális. Lehet, hogy nincs is közöm hozzájuk, és csak kitalálták az egészet, hogy legyen még valaki, akit a színre lehet hozni, megkeseríteni az életét. Nem szó szerint megkeseríteni, de így megint csak ők vannak az újságok címlapján, velem együtt. Persze, mivel ők a királyi család mindig a színen vannak, de mindig az első helyen.

Eléggé felidegesítettem magam, így inkább aludni akartam, ami természetesen nem sikerült. Miért is? Mert a családom eddig hazudott nekem, semmi bizonyítékuk nincs arra, hogy tényleg ide tartozom. Én hülye pedig még be is vettem. Hogy lehettem ilyen felelőtlen, hogy csak úgy beadtam a derekam? Rögtön idejöttem, jó pofiztam, mindenkivel, pedig lehet, hogy nincs is hozzájuk közöm, sőt biztos. Hisz semmi királyi vér nincs benne, csak egy egyszerű lány vagyok, akit előkotortak a szőnyeg alól, akit lehet, hogy még régen besöpörtek oda. Remek. Tényleg.

Éjjel három óra körül, hunytam csak le a szemeim, akkor már teljesen kimerültem, már erőm nem volt gondolkozni, vagy bosszankodni. Tegnap túl sokat idegesítettem magam, ma már nem fogom, nyugodtan megbeszélem velük, persze, ha lehet. Nem fáradtam a sminkeléssel, csak a hajam fésültem ki, fogat mostam és az arcom leöblítettem egy kis hideg vízzel. Egy rövidnadrágot, és egy fehér mintás felsőt vettem fel, majd belebújtam a tornacipőmbe és lementem. Nagymamám éppen reggelizett, ahogy már a többiek is, kivéve engem, de nem is vagyok éhes. Egy "Jó reggelt" elmotyogtam, majd kimentem a kertbe. Visszamentem a hintához, ahol tegnap is üldögéltem, ahol Harryvel beszéltem. Neki köszönhetem, hogy felnyitotta a szemem. Ha nem beszél velem, talán még évekkel később se jövök rá, ezekre. Érdeklődni fogok, és ha kell bármit megteszek, csak tudjam az igazat. Nem szeretnék életem végéig hazugságban élni, az senkinek nem jó, maximum a nagymamámnak, neki biztosan tökéletes lenne, hisz így is bajba tudja sodorni, az állítólagos anyukámat. Ahogy hallottam, mindig is utálták egymást. A telefonom a zsebembe megrezzent, jelezve, hogy üzenetet kaptam. Elővettem, majd megpillantottam.

"Szia Diana, ha van kedved találkozhatnánk. Gondolom jó lenne valakivel beszélni. Xx Harry..."

A következő üzenetbe érkezett a címe, és az időpont. Elmegyek. Lehet megint mond valamit, ami hasznos, és esetleg még jóba is lehetünk, hisz nincs valami rengeteg barátom.

- Minek örülsz ennyire? - lép be a szobámba, Henry.

- Találkozok Harryvel - mosolygok tovább. Tényleg örülök neki.

- Nem tartom jó ötletnek - rázza a fejét. - Nem hozzád való, ő nem olyan, mint mi és csak játszik a lányokkal.

- Nem járni szeretnék vele, csak beszélgetünk.

- Ezt te gondolod, de gondolom nem részletezett le semmit.

- Igazad van, én így gondolom, és ha én nem engedek meg valamit, akkor abból nem lesz több.

- Diana, a húgom vagy és aggódom érted. Minden férfi tud erőszakos lenni, csak van olyan, aki nem mutatja ki.

*2 hét múlva*

A dolgok a feje tetejére álltak, én kiakadtam, és minden egyes percem Harryvel töltöm, így több pletyka is terjed, miszerint egy párt alkotunk. A királyi család kiakadt, és elakarnak tiltani tőle, csak, hogy nem hagyom magam, sőt minél jobban tiltani akarják, annál jobban szeretném látni. Betöltöttem a 18-at így már saját szabad akaratom van, amihez nekik semmi közük, de még ha lenne is, nem biztos, hogy az igazi családom. Büszkén kimerem jelenteni, hogy a sok akadály ellenére is,  most vagyok a legboldogabb. Nagyon sokat gondolkozok, de a gondolataimat van, akivel megtudom osztani, ezt pedig Harry személyébe találtam meg. Nem vagyok szerelmes, de azt hiszem, nagyon közel állok hozzá, ennek pedig nem igazán örülök, mivel remek barátra találtam szert a személyében. Mindent megtudunk beszélni egymással, ez viszont csak pozitívum, mivel elég bonyolult életben élünk, mind a ketten. Ő, énekes, méghozzá olyan, akit fel is ismernek az utcán, Én pedig hercegnő, ez se kis rang. Elég bosszantó, hogy nem tudunk beülni egy kávézóba, vagy elmenni vacsorázni, vagy csak simán sétálgatni, úgyhogy fel ne ismernének minket. De ezekre mindig van megoldás, ha vacsorázni szeretnénk, rendelünk pizzát, amit ketten elfogyasztunk filmnézés közben. Mint ahogy említettem elég sok időt töltök nála, így már külön szobám is van, de azt szinte sose veszem igénybe, mivel vele alszom, és külön fiókom is van már nála, ahogy neki is nálam. 

Most is Harryhez tartok, aki meghívott, mert beszeretne mutatni a családjának, akik meghívtak engem is magukhoz. Ahogy megnyomtam a csengőt az ajtó már nyílik is, és Niallel találom szembe magam, aki gyorsan behúz, majd egy nagy ölelésben részesít amihez végül mind a három srác csatlakozik. Harrytől kapok egy puszit a homlokomra, majd beinvitál a nappaliba. 

- Di, nem félsz? - kérdezi, a Göndör. 

- Kéne? - húzom fel a szemöldökömet érdeklődve. 

- Nem, csak a lányok szoktak, ha a barátja bemutatja a szüleinek. 

- Nem vagyunk együtt - rántok vállat, mintha nem is érdekelne. 

- És nem is tetszik a mi kis Hazzánk? - lelkesedik Louis. 

- A legjobb barátom. 

- Én nem hiszek a fiú-lány barátságba! - üvölti Niall. 

- De mi igen! - lépett be megint Harry. 

- Akadjunk le a témáról! 

Még pár percig csámcsogtak rajtunk, ők se igazán hiszik el, hogy csak barátok vagyunk. 

Miután Harry végre összeszedte a szükséges holmiját, persze az én segítségemmel, indultunk. Én egy kis bőröndnyi holmit hoztam, de ez nem sok! Hoztam minden napra ruhát, és persze a kozmetikai holmijaimat is beledobáltam. Mivel az idő napos, és az időjárás jelentés szerint az is marad, meleg ruhát nem pakoltam. Az úton végig nevetgéltünk, élveztük egymás társaságát. Mikor már a közelben jártunk Harry elkezdett felkészíteni a nővérére. 

- Gemma, kedves, de lehet, hogy lesznek perverz beszólásai, jó volt a tanár - nevette el magát. 

- Azt hiszem már megszoktam. 

- Di, ne számíts semmi extrára, normális családom van. Nem valami puccos lakásba élnek, és nem egy palotába, de attól, még ez az otthonom, és imádom - meséli lelkesen. 

- Hiányzik a normális lakás, ahol nem tévedek el - mosolygok, mire csak ad a homlokomra egy puszit. Megáll egy nagyon aranyos, tétlás falú ház előtt, aminek a teraszán egy idős hölgy ül, a hintaszékbe, ott pedig kötöget. Mivel Harry kipattan a kocsiból, az arcán pedig nagy mosoly van, tudom, hogy megérkeztünk, és örül az idős néninek is. Nyújtja a kezét, amit rögtön el is fogadok, így kézen fogva megyünk, oda a nénihez. 

- Szia, Nagyi - ad az arcára egy puszit. 

- Harry! Édes kicsi unokám! - húzza magához. 

- Nagyi, bemutatom neked, a legjobb barátomat - húz maga mellé. A hölgy felnéz rám, majd elmosolyodik. 

- Jó napot! - mosolygok rá kedvesen. - Diana vagyok. - nyújtom jobbom. 

- Szia, ha Harry elmondása igaz, nem szereted mikor hajolgatnak előtted. 

- Nem igazán - húzom el a szám. 

- Akkor, ha nem sértelek meg, akkor nem teszem, mivel félő, akkor nem tudnék kiegyenesedni - nevet. - Eleanor vagyok, nyugodtan tegezhetsz, most múltam 18. Tudom, jól tartom magam. 

Miután elengedett minket, pont nyitotta volna Harry az ajtót mikor az feltépődött, és egy középkorú hölgy jelent meg, mellette pedig egy férfi, majd egy fiatal lány. Megismertem Annet, majd Robint és végül Gemmát. Mind a hárman nagyon kedvesek voltak, rögtön megengedték, hogy tegezzem őket, ők pedig meghajoltak előttem, ami elég kellemetlen volt. Segítségkérőn néztem Harryre, aki rögtön vette az adást, így szólt. 

- Nem szeretné, ha hajolgatnátok előtte! 

- Rendben - bólintottak. 

- Kis csillagom ülj ide mellém, beszélni szeretnék veled - szólt Harry nagymamája, nekem. Egy kisebb gombóc jelent meg a torkomba, de ezt igazából a Földhöz tudnám hasonlítani. 

- Ne segítsek? - néztem Harryre, aki beakarta vinni a csomagjainkat. 

- Beszélgess csak! - adott a homlokomra egy puszit, majd végig simított a hátamon, és már ott is hagyott. Leültem Eleanor mellé, egy másik hintaszékbe. 

- Tudod, Harry nagyon rég hozott, ide lányt. Az én legkisebb és az egyetlen fiú unokám, jobban féltem, mint a lányomat, annak idején. Anne talpra esett volt kicsinek is, de Harry nem olyan. Nagyon szerény, és kevés emberben bízik meg. A szerelmet, pedig megutálta, miután egy lánynak feldíszített egy hidat, és a lány nem ment el. De megint látom a szemébe a csillogást mikor rád néz, nem szeretném, ha sérülne, úgy vélem, hogy beszélj vele erről. 

- Pontosan? 

- Arról, hogy te is szereted. 

- Sajnálom, de nem így érzek. 

- Miután ennyi idős vagyok, van szemem az ilyesmihez, látom, ha valaki igazán szerelmes - fogja meg a kezem. 

- Eleanor, Harry nem szerelmes belém, ahogy én se belé. Legjobb barátok vagyunk, és ezen semmi nem is változik, Harrynek van alakulóban egy kapcsolata. 

- Ha lenne, akkor nem te lennél itt, Kedvesem - kacsint. 

- Megmutatom a szobád, Diana - szólt Anne. 

- Majd még visszajövök - mosolyogtam Eleanorra. Követtem Annet, a szobáig. 

- Sajnálom, de mivel itt van az anyám, Harryvel kell aludnod - nyitotta ki a szobaajtót. Egy kék falú szobába találtam magam, ahol rengeteg Rolling Stones és egyéb bandáknak a poszterei voltak felragasztva a falra. Az ágy mellett a bőröndjeink helyezkedtek el, Harry pedig az íróasztalnál ült és a gépet nyomkodta. Anne csak mosolyogva távozott, én pedig Harry mögé lopóztam, majd a vállára tettem a kezem, mire megugrott. Felemelte a fejét, a bosszú csillogott a szemeibe. Felpattant a székről, majd karba kapott és az ágyra dobott, fölém helyezkedett és csikizni kezdett, mire hangos nevetésbe kezdtem, közbe pedig próbáltam védekezni, ami nem sok sikerre tett szert. Az oldalam már fájt, ahogy a hasizmom is, mikor hirtelen én is belecsíptem az oldalába, így rám tehénkedett. Megtámasztotta magát két kezén a fejem mellett, mélyen a szemembe nézett ajkai pedig igencsak közeledtek az enyémek felé. Nem ellenkeztem, a csók megtörtént, és szörnyű hiba, de abba a pillanatba ez egy kicsit sem izgatott. A csókja kellemes volt, nem gyors, mintha annyi időnk lenne, mint a tenger, viszont igazán szerelmes. Nem éreztem hibának, annál inkább jó tettnek. Semmi megbánás nem volt bennem. Egészen addig míg el nem váltunk. Harry szeme csillogott, az enyém úgyszintén. A szánk mosolyra kúszott, adott még egy puszit, majd lemászott rólam. Tönkre fog menni a barátságunk...

Sziasztok! 

Rettenetesen sajnálom, hogy ennyit késtem. Kitalálhatnák valami hülye indokot, pedig csak az ez egy van, hogy mikor haza értem a suliból már fáradt voltam. Gondoltam nektek is megkezdődött, jön a tanulás, a korán kelés. De legyünk pozitívak, lassan ez az év is elfog telni, és akkor megint jöhet a nyár, viszont addig még rengeteg nap hátra van! Szóval csak előre! Nem tudom, hogy mennyire tetszett ez a rész, remélem olvasható volt, próbálkozom. Nagyon szépen köszönöm a 13(!!!) rendszeres olvasót, és a hozzászólásokat is! Remélem megőrzitek a jó szokásotokat, és továbbra is írni fogtok megjegyzést, a bejegyzéseimhez. A részeket sajnos nem tudom pontos időpontra tenni, mivel nem mindig van ihletem se, nemhogy kedvem vagy épp erőm. Majd mindig jelzem az nap. 

Puszi.: 

Átlagos Lány XoXo

2. Fejezet - Szabad?

 Nem töltöttünk sok időt a szórakozóhelyen, Henry mindenkivel jól elbeszélgetett, de ahogy mondta a beszélgetést mindig ő kezdeményezte. A One Direction tagokkal nem igazán beszélgettünk, viszont meghívtak minket az egyik koncertjükre.
 De mint kiderült megvannak hívva egy estélyre, ami a palotába lesz megrendezve. Én erről még nem is hallottam. Másnap reggel Clair keltett, mert már most tovább aludtam, mint kellett volna. Mikor épphogy kinyitottam a szemem, nagymamám lépett be.

- Diana, ma jön egy ruhatervező, van pár olyan ruhája, ami neked jól állna, megmutatja és amelyik tetszik az lesz rajtad - ült le egy székre. - Clair, miért nincs széthúzva a függöny?

- Én kértem - szóltam Clair előtt.

- Rendben.

Megvárta míg elkészülök, az arcából ítélve nem igazán örült az öltözékemnek. Mivel már kezdtem éhes lenni, így nagymamám leküldött minket Clairrel. Kértem, hogy mutassa meg a konyhát, így odavezetett.

- Mit parancsol? - mosolygott kedvesen egy szakállas nagydarab emberke, gondolom Ő itt a szakács.

- Diana vagyok - nyújtottam a kezem, amit meglepődve elfogadott, majd meghajolt.

- A nevem Fred - még csak nem is nézett a szemembe.

- Fred, kérlek ne hajolj meg előttem - mosolyogtam rá.

Miután tisztáztuk, hogy nem szeretem ezeket a külön járókat, inkább elkészített nekem, egy XXL szendvicset, ami már magába akkora volt mint a fejem, pedig nem kicsi. Mikor még megpakolta, sajttal, sonkával, paradicsommal, és még vagy fél kg hússal, szinte már a látványától is jól laktam. Miután magamba tömtem az óriás szendvicset, Emma is megjelent, majd a két szobalányommal, akikkel egyre jobb a kapcsolatom, felmentünk. A szobába már ott volt egy idegem nő, igen elegáns öltözetben, az ajtónál pedig két őr állt. 

- Fenség - hajolt meg ő is.  

- Jó napot - mosolyogtam rá. 

- Diana, ő Miss Thurman, ő egy igen nemes, divattervező, felajánlotta a ruháit, szeretné, ha azok közül választanál. 

- Megtisztelő lenne - szólt lágyan. 

Megmutatott pár ruhát, és amik a legjobban tetszettek, azokat fel is próbáltam. Az első ruha, elnyerte a tetszésemet, mivel nem volt túl csicsás, és még csak nem is rózsaszín volt, hanem kék. Igaz a földig ért, a szoknyáján semmi csillogás, viszont a felső részén az ujja csipkés. Nem túl egyszerű, de nem is túl giccses. A másodikat, csak azért tetszett, mert nem volt válla, és ahogy olvasgattam, nem igazán tetszik nekik ha a vállunk nincs eltakarva, azt hiszem ez is egy szabály. Az alja ennek is egyszerű volt, a felső része viszont csillogott. Mivel ez a két ruha volt, ami még is csak a legjobban tetszett, a másik kettőt már fel se próbáltam. A nap további részébe, cipőt kerestünk a ruhákhoz, közös ebéd volt, délután pedig pár vendég érkezett, de nagymamám nekik még nem akart bemutatni, így én a szobámba voltam és az ágyon ültem, néztem kifele az ablakon.
Miközben a szobámba voltam, eszembe jutott minden. A legmerészebb álmaimba se gondoltam, hogy hercegnő vagyok.  Belegondoltam, hogy holnap egy rendezvényen bemutatnak a nagyközönségnek, jelen kell lennem, és nem futamodhatok meg. Megtudom csinálni, csak akarni kell, és önbizalom, amiből nekem elég kevés van, de majd valahogy megcsinálom. Mindig erős leszek, sose fogom megmutatni a gyenge pontjaimat. Valaki kopogott, majd bátyám, William lépett be a szobába.
- Jól érzed magad itt? - ült le az ágy végére.
- Hiányzik a családom - húztam el a szám.
- Holnap látod őket - mosolygott. - Remélem jól fogod magad érezni az estélyen.
- Biztosan.
Még beszélgettünk pár dologról, Ő is nagyon kedves, kiment a szobámból, én pedig megint egyedül maradtam. A gépet bekapcsoltam és felmentem az oldalra, ahol a meghívottak listája szerepelt. Rengetegen voltak, hírességek, nemesek, és megláttam a szüleim nevét is. Fogtam egy táskát, majd belepakoltam pár cuccom, felkaptam a telefonom és lerohantam. Az ajtóba egy őr állt, aki meg se szólalt, mikor elmentem mellette. A kaput kinyitották előttem, én pedig gyorsan kiviharoztam a palota területéről, egy taxiba pattantam, és bediktáltam a címet. A fuvarom kifizettem, mikor megállt az ismerős ház előtt. Bekopogtam, és anyukám nyitott ajtót, akit rögtön meg is öleltem. Elkezdett sírni és csak ölelt. Pár perc múlva apa is megjelent, és ő is társult ölelkezésünkhöz.
- Mit keresel itt? - kérdezték meglepetten.
- Hiányoztok - lábadt könnybe a szemem.
- Te is nekünk - szorított anya magához.
Nagyon sokat beszélgettünk, ennyire még sose kommunikáltunk nyíltan. Rengeteg dolgot elmondtak nekem, ahogy én is nekik. Este autóba ültünk, és visszavittek a palotához. Hosszasan búcsúztunk, majd mikor kiszálltam, rengeteg fotós kezdett el a vakujával megvakítani, két őr rögtön mellettem termett, a kapuk kinyíltak, és már bent is voltam.A lépcső aljánál fiatalabbik bátyám állt, majd intett a fejével, hogy kövessem. A szobám ajtaját kinyitotta előttem, majd miután mind a ketten bent voltunk már neki is kezdett.
- Aggódtam miattad! Azt hittem, hogy megfutamodtál.
- Nem fogok megfutamodni!
- Diana, te vagy az egyetlen húgom, és már most a szívembe loptad magad!
- Sajnálom!
- Mivel falaztam neked, senki más nem tud arról, hogy elmentél - beszélt már lágyabban.
Nem szidott le, nagyon jól esett, hogy már ilyen jóba vagyunk, örültem annak, hogy van két bátyám, és az egyikkel különösen jó a viszonyom. Éjfélig csak beszélgettünk. Állandó témánk nem volt, de mindig akadt olyan, ami mind a kettőnket érdekelt.

Reggel elég álmosan ébredtem, pontosan 7 óra volt. Akárhogy feküdtem, sehogy sem volt kényelmes, inkább a telefonom a kezembe vettem, a Twitter oldalamra felnéztem, a követések száma az egekbe szökött. Miért? Még pár percet tölthettem el a telefonom nyomkodásával, majd Clair és Emma lépett be a szobámba. Miután gyorsan lezuhanyoztam, majd ruhát kerestem, már mentem is le reggelizni, hiszen már kongott a szemem az éhségtől. Fred megint csak a konyhába sürgött-forgott, különböző finomságokat készített, kis kuktáival együtt. Most omlettet és kávét kaptam reggelire, megszerettem volna csinálni magamnak, de akkor betoppant szerető nagymamám, aki ragaszkodott, ahhoz, hogy reggelim ne a konyhába fogyasszam, ahol eddig is. Elmondta a mai tervet, amit délután négyig meg kell csinálnom.
8 órakor: Pár köszönő levelet kellett aláírnom, mivel rengeteg ruhákat és tárgyakat kaptam.
10 órakor: A ruhámon alakítottak.
12 órakor: Ebédeltünk. Remek volt, mindenki csendben ült, még csak meg sem szólaltunk.
Mivel az utolsó programot lemondta, mivel elég lesz egy napra egyenlőre ennyi, így azt csinálhattam, amit akartam. A szobámba a ruhámat, még mindig varrták, így bátyám keresésére indultam. Mindenkivel találkoztam, csak épp vele nem.

Az ünnepség kezdete hamar elérkezett. Henry bátyám mellett álltam, engem ő kísért. Rengeteg fotó készült rólunk. Feszengve álltam újdonsült családom mellett, nem szoktam hozzá, hogy ennyi ember figyel.
- Nyugodj meg, mert még a vak is látja rajtad, hogy izgulsz! - nevetett Henry.
- Nem vagy vicces!
Nagymamánk köszöntőt mondott, majd pár ember már táncolt is. Jó volt nézni a boldog párokat, ahogy szerelmesen táncolnak, néha adnak egymásnak egy-egy puszit. A rózsaszín ruhám, meg-meg libbent rajtam, mikor nevettem bátyám hülyeségén, aki velem foglalkozott. 
- Henry, a húgod, még mindig elképesztő! - lépett mellénk a(z) One Direction, mivel Henry a múltkor már többször is engedélyezte nekik, a beszélgetés kezdeményezését, így már bátorkodtak odajönni hozzánk. Persze, ezt a bókot, a nőfaló, Harry Stylestől kaptam, akinek mosolya, most is gödröcskéket, mutatott az arcán.

- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Harry, tudom, hogy gyönyörű a húgom - karolt át bátyám, majd nyomott a hajamba egy puszit.
- Diana - hallottam meg szüleim hangját.
- Majd jövök - kacsintottam bátyámra, aki csak jót kuncogott rajtam.
A szüleimmel rengeteg időt töltöttem, szinte a felét, az ünnepségnek, viszont nekik korán elkellet menniük, mivel holnap nekik még dolgozniuk kell. Visszamentem bátyámhoz, aki még mindig a bandával cseverészett.
- Rettegj, mert Nagyi talált neked megfelelő partit - figyelmeztet Drága Bátyám.
- Remek.
- Táncolnál velem? - nyújtotta felém a kezét Harry, nem válaszoltam, kezem a tenyerébe helyeztem, majd a táncparkettre mentünk. Kezét a derekamra helyeztem, én pedig a vállára. A kezünket magunk mellett tartottuk. Közel húzott magához, egészen közel, a testünk szinte összeért, és úgy táncoltunk.
- Hogyhogy eddig sose láttalak itt?
- Mert eddig én se tudtam, hogy mi vagyok.
- Ezt, hogy érted? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudtam, hogy hercegnő vagyok.
- És eddig úgy éltél, mint a normális lányok?
- Igen - bólintottam.
- Hány éves is vagy?
- 18 leszek, holnap.
- Akkor ünnepelni kell, ez egy olyan szám, amit sose felejt el az ember.
- Nem fogom ünnepelni.
- Ha gondolod, te és a bátyád átjöhetnél hozzám holnap, úgy is a srácok is átjönnek, meg a barátnőik.
- Nem szeretnék zavarni, Henry pedig nem biztos, hogy eljönne.
- Ha Henry nem is, de te gyere el! Örülnék neki.
- Majd meglátom.
- Majd átküldöm a címem - kacsintott.
A szám véget ért, eddig fel se tűnt, hogy a kedvenc számomra táncoltunk, ami nem más mint James Arthurnak az Impossible c. száma.
A rendezvénynek, éjjel 11kor lett vége, mindenki nagyon jól érezte magát.Még mielőtt a szobámba mentem volna, kimentem a kertbe, a hintához, de egy ismerős hang hallatott magának hangot, amire ijedten kaptam hátra a fejem. Egy nem várt alak állt mögöttem, azt hittem, hogy már rég hazament. De nem. Itt van. Előttem.

Sziasztok! 
Nos ez egy roppant rövid rész lett, nagyon sajnálom, szinte minden percemet a strandon töltöttem, és alig volt időm írni valamicskét. Így is elég lapos lett ez a rész, de azért remélem kapok hozzá, pár kommentet. Nagy meglepetésemre már 7 rendszeres olvasóm van, rettenetesen örül neki! Köszönöm szépen! Mivel jelezték, többen is, hogy belekavarodtak a két Harry miatt, ezért Diana bátyja, Henry lesz!  Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz, oda minden infó kikerül! 

Puszi: 

XoXo Átlagos Lány...

1. Fejezet - Váratlan fordulat

Nem szeretem mikor parancsolgatnak nekem, viszont visszaszólni vagy ellenkezni, nem merek. A számon lakat van, ami csak akkor nyílik ki, ha válaszolnom kell. A szüleim ennek természetesen örülnek, mindig olyan dolgokat találnak ki nekem, amihez semmi kedvem, de az, hogy én nemet mondjak, csak párszor fordult elő és akkor is, csak jobban erőltették a dolgot. Anya mindig az illemet okította, apa pedig a beszédet, ha csak egy kicsit is tiszteletlennek hangzott a mondandóm, kaptam a szidást. Mindig órákat regéltek, hogy ha keveredem a korombeliekkel, akkor nem lesz normális életem. A legjobb iskolákba járattak, táncra, zongorára is. A zongorát még szerettem, de a táncot, egyáltalán nem. Viszont nagy díjakat nyertem a párommal, aki igencsak okos, és neki is a szülei erőltetik, így egész jól kijöttünk egymással.

- Diana, kicsim, kérlek mosogass el - nyitott be anya a szobámba.

- Rendben - álltam fel és már mentem is a konyhába, ahol a rengeteg mosogatnivaló várt. Olyan volt mintha egy egész hadsereg ebédelt volna nálunk, pedig csak mi hárman voltunk. Miután a mosogatással végeztem, felmentem a szobámba és csak néztem a TV-t, ahol minden hülyeség, ment csak olyan nem, ami esetleg érdekelt is volna, így egy zenecsatornán hagytam, amin épp a One Direction számát játszották, igazán fülbemászó egy dal és még kicsit tetszik is. A címe azt hiszem, Little Things. Miközben hallgattam, csak jöttek a gondolatok. Sose csináltam semmi rosszat, hogy miért? Mert nem mertem. Kiskorom óta olyan lány vagyok, akit lehet irányítani, és még hagyom is magam, ami elég nagy hátrány, hisz a nagybetűs életben, csak egy nyámnyila leszek, minden percembe, aggódnom kell, hogy ki lesz az, aki átver, vagy megaláz. Félek majd a legnormálisabb dolgoktól is, lehet, hogy paranoiás leszek? Nagy esélyem van rá... Sose gondolkoztam azon, hogy mi leszek, hisz a szüleim már az elején eldöntötték, hogy ügyvédi pályán fogok elindulni. Sose voltam a legjobb mikor kikellet állni valaki mellett és belőlem akarnak ügyvédet, kész vicc. De azt kell tennem, amit ők szeretnének, ennyivel tartozom nekik, hisz ők neveltek fel és még mai napig a segítségükre szorulok. Minden áldott nap a fejemhez vágják, hogy nem is vagyok az igazi lányuk, de nem fogják hagyni, hogy elkallódjak. Igazuk van, nem vagyok az igazi lányuk, viszont ők a szárnyaik alá vettek engem, már csak azért is hálás vagyok. Nekik köszönhetek mindent, amim van, és amim lesz. Ők gondoztak, őket érdekelte, hogy élek-e még, ellentétben az igazi szüleimmel. Sose kerestek még egy telefont se ejtettek meg, hogy mégis mi lett velem. Megszeretném őket ismerni, hogy ők milyenek, hisz mégiscsak a szüleim. Akárhányszor megemlítettem anyáéknak, mindig családi-vita lett belőle, de a vita nem is nevezhető vitának, mivel ők kiabálnak velem, én meg csak hallgatom, fülem farkam behúzva.
Kopogtak. Rögtön felültem, és a TV-t is kinyomtam, mikor anya dugta be a fejét, utána pedig apa. Valami komolyról lesz szó. 

- Nagyon szeretünk téged - ült le anya mellém, apa pedig anya mellett foglalt helyet. - Elkel, hogy mondjuk neked az igazat, mivel 3 nap múlva a születésnapod lesz. Az anyádnak egy kérése volt, mielőtt elhagyott téged, és az az volt, hogy ne abba a bánásmódba nevelkedj ahova születtél, szerette volna, hogyha nem úgy éled a Világot, ahogy a hercegnők. Nehéz volt téged odaadni nekünk, pedig a nővérem volt. Az apád, pedig mindig felhívott minket, érdeklődött felőled, ahogy a testvéreid, és a nagyszüleid. A nagymamád, holnap reggel ellátogat hozzánk, te pedig elmész vele. El kell, hogy menj vele, mivel így szólt a megállapodás. Azért, voltunk ilyen szigorúak veled kapcsolatba, mert nagy jövő vár Rád. A testvéreid, segíteni fognak neked, hogy megszokd az új életed, ahova majd csöppensz. Nagyon büszkék vagyunk Rád, és tényleg nagyon szeretünk téged! - sírta el magát anya.

Olyan gyorsan mondta el anya a mondatokat, hogy teljesen összezavarodtam.

- Nekünk nem lehetett gyerekünk, de Diana, ránk bízott téged, így mi is kiélvezhettük a szülök szerepét, próbáltunk veled a legjobban bánni, ez nem mindig sikerült, de csak azért tettük, hogy az elkövetkezendő időben könnyebben vedd az akadályokat. Többet kellett tanulnod, mint a többieknek, de előkelő családba kerülsz, ahol elvárják, hogy a rangodhoz megfelelő eszed legyen és az neked megadatott. Nagyon okos, illedelmes, és intelligens lány vagy, nagyon büszkék vagyunk Rád. Arra szeretnénk megkérni, hogy sose felejts el minket - nézett apa egyenesen a szemembe, közben anya karját simogatta, nyugtatás kép. Túl sok információ zúdult rám, előkelő? Az igazi anyám, anya nővére. Az igazi édesapám érdeklődött felőlem? Ahogy a testvéreim és a nagyszüleim is? És holnap jön a nagymamám.

- Miért most keresnek fel?

- Mert most töltöd be a 18-at, és anyád kérése ez volt. Ő szerette volna, ha normális körülmények között nősz fel - válaszolt szipogva, anya.

- Hol fogok lakni?

- A palotába, ahol az igazi családod - hajtotta le a fejét, apa.

- Nekem ti vagytok a családom. Nem szeretnék elmenni, szeretem ezt az életet!

- Drágám, ezt sajnos most nem mi döntjük el. A születésnapodon lesz egy parti, ott leszünk veled, és végig melletted fogunk állni. Az a fontos, hogy maradj ilyen jószívű. A nagyanyád, sose volt jóba az anyáddal, pedig Diana szerette volna. Mindig próbálkozott, de sose sikerült dűlőre jutniuk, apád pedig két tűz közé szorult. A két bátyád, már nagyon várja az érkezésed, imádnak téged pedig nem is ismernek. Holnap a nagyanyáddal Harry is eljön, beszélgettek egy kicsit és mentek is. Oda kell költöznöd, hogy megkapd azokat az okításokat, amikre szükséged lesz a partinál. Majd teáznod kell, szoknyába járni - anya.

- Eldönthetem, hogy odamegyek-e vagy sem?

- Sajnos, nem. Arra, hogy ezt eldönthesd, még nagyon sokat kell várnod - húzta el a száját, apa. - Megkel tanulnod, hogy viselkedik egy hercegnő, megtanítják neked. Ezt már csak azért el kell kezdened, mert a nagyanyád Rád szeretné hagyni a koronáját. Nagyon sok munkád lesz benne, néha elfogsz áradni és a hátad közepére se kívánod, majd az egészet, de bízunk benned és tudjuk, hogy jó nevelést kaptál, ez által megtudod majd csinálni, és büszkék lehetünk majd Rád.

Apáék magamra hagytak, hogy gondolkozzak. Közölném, hogy utálom még csak a gondolatát is, hogy én leszek a hercegnő, vagyis, hogy beleakarnak vinni ebbe az egészbe. Bárcsak másképp lenne. Normálisnak lenni. De lehet, hogy mondhatok nemet? Mindegy, úgy se tenném meg, hisz én mindig azt teszem, amit mondanak nekem.

Bármelyik pillanatba itt lehet a nagymamám. Sose láttam, vagyis élőben nem, de az anyámat nem szerette, akkor engem se fog? Felhúztam egy farmert, és egy toppot, nem fogok neki megfelelni, nem szeretném ezt az életet, amit most akarnak nekem. Szeretem, hogy nem kell fontos döntéseket hoznom, így nem hibázok. Nyilván hibázok, de nem annyit, mintha nekem kéne döntenem.

A szobámba ülök, nem rég keltem fel, anya már hívott reggelizni is, viszont semmi étvágyam, kíváncsi vagyok az új emberekre, akikkel mostantól fogok élni.

Tegnap utána néztem, az állítólagos családomnak. Mindig szoknyába járnak, kivakolva. Egyedül Harry az, aki nem olyan komoly. Róla azt olvastam, hogy eljár bulizni, ugyanúgy csajozik, mint a normális emberek, akiknek nincs címere. A többiek viszont túl komolynak tűnnek, főleg a nagymamám. Anya kopogtatott az ajtón, hogy megjöttek. Nagyot sóhajtva mentem le a lépcsőn, ahogy beléptem a nappaliba, megpillantottam, a nagymamám, II. Elizabeth személyében, és Harry herceget. Csak néztem őket, nem tudok mit kéne csinálnom. Elvileg a családom, de attól még megkel előttük hajolnom vagy nem? Nem tudom mit kéne tennem! Zavartan fordultam szüleim felé, akik csak vártál a reakcióm, engem fürkésztek.

- Te vagy Diana? - szólított meg II. Elizabeth, királynő.

- Igen - válaszoltam halkan.

- Az én húgom - ölelt meg Harry. Viszonoztam kedvességét. - Olyan vagy mint anya volt - simította meg orcám. - Gyönyörű!

- Köszönöm.

- Mivel a családod vagyunk velünk nem kell lerendezned ezt a meghajolós szarságot, csak azokkal kell, akiket nem ismersz és tudod, hogy rangos.

- Harry, hogy beszélsz? Nem lehetsz illetlen másnak a házánál! - szólt rá nagymamánk. - Kedvesem, kérlek szólíts Nagymamának, és tegezz csak! Örülök, hogy végre van egy lány unokám is, már nagyon vártam, hogy végre megismerjelek!

- Én is, örülök - nyögtem ki nehézkesen.

- Nos, ha nincs ellenedre indulnánk - mosolygott rám.

Gyors a szüleimre kaptam a tekintetem, anyának potyogtak a könnyei, apának pedig csillogott a szeme. Anyát szorosan megöleltem, majd apát. Felhúztam a tornacipőm, amin Harry csak mosolygott, majd indultunk. A fiatal herceg átkarolt, nagymamám pedig egy őr kíséretével, ment a fekete autóhoz. Fotósok tömege gyúlt össze a házunk előtt. A kocsi ablakából visszanéztem a házra, ami eddig az otthonomat szolgálta.

- Nos, Harry felkísér a szobádba, ott van olyan ruha, ami megfelelő a családod megismerésére. Délután teázunk és jobban megismerjük egymást, utána Harry felajánlotta, hogy eltölt veled pár órát, és elmondja a tudnivalóidat.

- Pontosan milyen ruhára gondolsz?

- Olyanra, ami nem nadrág, és nem tornacipő.

- Nem szeretnék szoknyát felvenni, hacsak nem ünnepély van, vagy fontosabb rendezvény, találkozó- kivételesen nemet mondok, hátha akkor azt mondják, hogy menjek vissza, haza.

- Rendben, vehetsz fel nadrágot, egyéb óhaj?

- Nem szeretnék nagyon megváltozni.

- Mi sem szeretnénk, ha megváltoznál! A nevelő szüleid rengeteget meséltek rólad, és csupa jó dolgot, rosszat nem is mondtak - mosolygott, nagymamám.

A palotába gyorsan megérkeztünk, pár személyzeni tag már ott volt.

- Diana, ő a szobalányaid, Clair és Emma, a többit majd ti megbeszélitek. Ő Mrs. Wilson, ha tőle kérdezel valamit, mindig tudja a választ, magam sem értem, hogy hogy és végül Mr. Scott, ő az, aki intézi nekünk a teázásokat. A többiekkel pedig majd megismerkedsz - simította meg a hátam. - Harry kérlek mutasd meg a szobáját.

Harry csak biccentett egyet a fejével, majd elindult én pedig követtem. Két lépcsőn mentünk fel, majd a bal oldalon lévő harmadik ajtónál megálltunk.

- Túl puccos, de majd alakíthatod - kacsintott.

Két emberke megjelentek és kinyitották az ajtót előttünk. De minek? Van kezünk, mi is kitudjuk nyitni. Nem értem ezt a nemesi logikát.

Emma és Clair is jöttek mögöttünk. a szobám tényleg feltűnően puccos, a nagy ágy, a gardrób és a hatalmas arannyal díszítette szekrények. Jobban szerettem volna, ha egyszerű. Így túlságosan, előkelő, én pedig egy egyszerű londoni lány vagyok. Az ággyal szemben egy nagy TV foglalt helyett, attól jobbra egy íróasztal, amin egy vadonatúj laptop. És egy nagy könyves polc is volt, amit reményeim szerint majd el is olvasok. Mikor közelebb léptem, megláttam a francia, olasz és latin címeket, így megrettentem. Ezeket még ha olvasom is, de nem érteném. Gondolom, majd tanulhatom a különböző nyelveket. Harry adott az arcomra egy puszit, majd kiment. Emma és Clair viszont bent maradtak, így hozzájuk fordultam.

- Nem tudom, hogy kezdjem - nevettem el magam.

- Fenség - pukedliztek.

- Ezt ne! Diana vagyok, és hagyjuk a pukedlizést!

- Nekünk azt nem szabad, ez a szabály - Emma halkan beszélt hozzám.

- Majd megbeszéltem a nagymamámmal, de ha nem is engedi, akkor is csak akkor csináljátok, amikor ő is jelen van - kacsintottam.

 - Segítenétek? Olyan ruhát kell felvennem, ami megfelelő a családom megismerésére - forgattam a szemeimet, amin csak jót mosolyogtak.

 Miután kiválasztottunk közösen a megfelelő még is normális öltözéket, -ami kivételesen szoknya- mentem is le, ahova Emma és Clair elkísértek, mivel valószínű, hogy eltévedtem volna a nagy épületben. A szobában volt Harry és a Nagymamám, őket már ismerem. A többiek pedig még ismeretlenek a számomra.

- William vagyok, az idősebbik bátyád - mosolygott rám. - Ő a feleségem Kate - miután kezet fogtam vele, megismertem a nagypapám és az apámat is, és annak feleségét. Mindenki nagyon aranyos volt. Mosolyogtak, miközben beszéltettünk, Harry végig figyelt.

- Elnézéseteket kérjük, de Dianával megbeszéltünk valamit - állt fel.

- Mit? - húzta fel a szemét nagymamánk.

- Megmutatom neki a palotát.

Miután mindenkitől illedelmesen elköszöntünk, mentünk fel a szobámba. Harry az íróasztalnál foglalt helyet, én pedig az ágyra ültem.

- Szimpatikusak?

- Apánk felesége, Camilla furcsa, ahogy Kate is.

- Vigyázz velük, Camilla szeretne a trónra jutni, ahogy Kate is.

- Te miért nem? - húztam fel a szemöldökömet.

- Nem szeretem ezt a felhajtást. Látom a nagyin, hogy túl feszült, mindig agyal valamin és sose tud normálisan koncentrálni valamire. Ha majd nekem is unokáim lesznek, szeretném úgy velük tölteni az időmet, hogy tudok teljes mértékben rájuk figyelni.

- Megértem - húztam el a szám.

- Olyan bulizós fajta vagy?

- Még sose voltam buliba - hajtottam le a fejem.

-  Jó lesz ezt minél előbb bepótolni! Megbeszélem a nagyival és ha belemegy akkor este elviszlek egy jó kis helyre! - Harry igazán kedves volt velem.

 - De tudnod kell, hogy max. egy koktélt ihatsz!

- Oké.

Felállt és már el is hagyta a szobát. Clair és Emma lépett be az ajtón.

- Tudnátok nekem segíteni?

- Persze, Harry úrfi már mondta, hogy segítsünk neked ruhát keresni.

- Pont ezt szerettem volna én is kérni.

Harry hamar visszaért a jó hírrel miszerint a nagyi belement, de semmi károsat nem csinálhatunk, amit nem is akartunk, azzal könnyű alkut kötni. Még annyit mondott, hogy két őr figyelni fog minket. Lassan levegőt se vehetek majd úgy, hogy valaki nem figyelne? Nem rég óta tart ez az egész, de már most kezd idegesíteni. Clair választotta ki a ruhám, míg Emma a hajammal bajlódott, amit szép lokniknak formált a hajsütő segítségével.Miután elkészültem, Harry már meg is jelent az ajtómban. Megköszöntem a segítséget, Emmának és Clairnek, majd indultunk is.

 Két őr jött velünk, ami Harrynek nem igazán tetszett, de nem mondott semmit. Miután megérkeztünk rögtön rendeltünk egy italt, Harry és én is egy colával kezdtünk, és nem is terveztük, hogy túl sok alkoholt iszunk. Már egy órája a szórakozóhelyen lehettünk mikor pár srác lépett be. A mellettünk lévő boxba foglaltak helyet. Mikor észrevettek minket, köszöntek.

- Tudod kik ők? - húzta fel a szemöldökét a  bátyám.

- Nem - ráztam a fejem.

- Ők a One Direction. Híresek.

- Így már tudom. De csak pár számukat ismerem.

- Voltak már nálunk a palotában, és volt egy-két alkalom, hogy egy bulin voltunk. 

- Hogy-hogy nem jöttek ide?

- Van erre is egy törvény, egy "alattvaló" nem kezdeményezhet velünk beszélgetést - forgatta a szemeit.

- Ez mekkora hülyeség - nyilvánítottam ki a véleményem, amin még magam is meglepődtem.

Egész este beszélgettünk, de persze néha néha táncolni is voltunk. Én nem fogyasztottam alkoholt, Harry igen, de mindig tudta, hogy hol a határ. Beszélgettünk a One Direction fiúkkal, mint kiderült, lesz valami ünnepség, a palotában, amire ők is hivatalosak.

Nagyon kedvesek voltak. Szinte alig beszéltek, csak mikor Harry megmondta nekik, hogy nincs itt senki olyan, aki ellenőrizné őket, így már bátrabbak voltak.

- Harry, ő a barátnőd? - kérdezte kedves hangnemben Harry Styles.

- Nem, ő a húgom - karolt át.

-Gyönyörű - nézett a szemembe.

Zöld szemei szinte erősen csillogtak, bár lehet, hogy csak az alkohol teszi. A szeme a smaragdot juttatta eszembe. Már első látásra is imádtam a szemét.

- Csak vedd le róla a szemed! - mondta rettenetesen komoly arccal, Harry herceg.

-Nem ígérhetek semmit! - kacsintott rám, Harry.

Sziasztok!
Megérkezett az első fejezet is, külön köszönetet szeretnék mondani Stephanie Mayer-nek, mert bétáskodik a blogon, és biztat! Nézzetek be hozzá is, remek blogot vezet, Én személy szerintem imádom.! Már felraktam volna előbb is a részt, csak nem voltam gép közelbe, így ez tolódott... Nagyon szépen köszönöm a két rendszeres olvasót!
Hagyjatok nyomot magatok után!

XoXo Átlagos Lány

Prológus

 Az álmokban hinni kell, majd tenni értük. Mikor megvalósítod, a boldogság eluralkodik rajtad, majd a két pad közé esel. Mikor a padlón vagy, a halálodat kívánod, van egy könnyebb és egy nehezebb út. Melyiket választanád? Szerintem mindenki a könnyebbiket. Vállalja a kockázatot vagy sem? Talán itt lenne az ideje annak, hogy ne mindig csak engedelmeskedjen a szüleinek, lázadjon végre, hisz 18 éves! A bulit, eddig még a száján ki se ejthette, de minden megváltozik? De nem csak a viselkedése, hanem a helyzete is, a lakhelye, a családja és a barátai. Minden. Dianának nem könnyű az élete, hisz olyan családba nőtt fel, ahol eléggé szorosan tartották a gyeplőt, de ez után még nem ér véget. Még szigorúbbak lesznek vele, még többet kell tanulni, még többet kell olyan dolgokkal foglalkoznia, amihez semmi kedve. Vagy kifog állni az akaratáért, és nem enged? Megtanulja kezelni a helyzetet, és kiáll a saját igazáért. De szerelmes lesz. Ez a hír fogja csak igazán felcikázni a kedélyeket, de ez sem érdekli. Végre egy olyan lány lesz, aki megtudja védeni magát, és nem egy nyámnyila, aki csak teszi, amit mondanak neki. Ő lesz az a lány, akire rábíznák a királyságot! 

Sziasztok, 
Mit látjátok a blog megnyitotta a kapuit. Remélem élvezni fogjátok az írásom! :) Igyekezni fogok a részek írásával, remélem, hogy mindig időben feltudom, majd rakni a részeket, és sosem kések, majd. Ha tettszett a prológus iratkozz fel, és kommentelj! :) 

Ölel titeket: 

XoXo Átlagos Lány